Ketogén életmód minimális szénhidráttal

Keto élet

Keto élet


Házi savanyúkáposzta töltött káposztához 1 óra alatt

2021. április 08. - Zsikee
A világ legegyszerűbb dolga nyáron káposztát savanyítani. Ezzel a módszerrel 1 óra alatt elkészülünk vele, és 5 perc munkát igényel. Lássuk: egy fejes káposzta torzsáját háromszög vagy négyszög alakban kivágunk (ahogy sikerül), majd a keletkező űrt teletöltjük sóval (igen, tele!), teszünk bele köménymagot, babérlevelet és szemes borsot, majd felöntjük annyi ecettel, hogy teljesen befedje a kialakult rést. Lásd a képen.
Beletesszük a káposztát egy lábosba és felöntjük annyi vízzel, hogy a"nyakáig" érjen. Feltesszük forrni, majd utána takarékra állítva összesen 1 órát főzzük. Ennyi idő alatt átjárja a leveleket az összes fűszer és az ecet is elvégzi áldásos tevékenységét. Ha elkészült, vegyük ki a léből (ezt később savanyításhoz bármikor felhasználhatjuk, tehát ki ne öntsük, tároljuk a hűtőben egy pille palackban, csavaros üvegben. Bármeddig eláll.) Hagyjuk kihűlni, majd szedjük leveleire, és már tölthetjük is. Könnyű és isteni ízű. És elmondhatjuk: mi készítettük a savanyú káposztát �
Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér

Pirított savanyúkáposztás máj

Hozzávalók
fél dl olaj
3 gerezd fokhagyma
50 dkg tisztított csirkemáj
1 evőkanál sózott, darált paprikakrém
frissen őrölt bors
60 dkg savanyú káposzta
1 csokor petrezselyem
Elkészítés
1. A forró olajon megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, rászórjuk a nagyobb darabokra vágott csirkemájat, és fehéredésig sütjük.
2. Hozzáadjuk a paprikakrémet, borsozzuk, rátesszük a savanyú káposztát, megszórjuk az aprított petrezselyemmel, és közepes tűzön összepirítjuk, hogy a máj közepe kicsit rózsaszín maradjon. Forrón tálaljuk, friss pékárut kínálhatunk hozzá.
Elkészítési idő: 50 perc
Mennyiség: 4 főre
Költség: kb. 700 forint
Tipp
A káposztát felhasználás előtt feltétlenül kóstoljuk meg, hogy nem túl savanyú-e. Ha igen, bő hideg vízben mossuk át, csepegtessük le. Sózást nemigen igényel az étel, mert a káposzta és a paprikakrém is sós.
Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér
süti beállítások módosítása