Ketogén életmód minimális szénhidráttal

Keto élet

Keto élet


Házi sajtos pulykamell sonka

2021. május 20. - Zsikee

https://receptneked.hu/szarnyas/hazi-sajtos-pulykemellsonka/?fbclid=IwAR0l850nHrqUdkHFzSOBWapB4Nuw08VhpOIMdNZxmqcCJ0eetRDfoTJICUk

Házi sajtos pulykemellsonka

Illatos-omlós pulykamell

Hozzávalók:
1 csokor petrezselyem
2 citrom
4 szelet pulykamell
2 evőkanál olívaolaj
5 evőkanál tyúkhús-alaplé
só, fekete bors
Elkészítése: Egy kis edénykébe facsarjuk ki az egyik citrom levét, a másikat pedig szeleteljük vékonyra, amit majd a díszítéshez használunk fel. 2-3 szál petrezselymet tegyünk félre ugyancsak a díszítéshez, a többit vágjuk apróra. A pulykamelleket sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben az olívaolajat hevítsük fel, tegyük bele a hússzeleteket. Mindkét oldalukat 2-2 percig süssük, amíg már kissé megpirultak és a belsejük sem rózsaszín már. Szedjük ki, tegyük félre.
Öntsük az alaplét a pecsenyeléhez a serpenyőbe, forrósítsuk fel, kevergessük, majd adjuk hozzá a citromlé kb. felét és a petrezselymet. Alacsony hőfokon a hússzeleteket a pecsenyelével együtt a serpenyőben még egyszer felforrósítjuk. Fűszerezzük, ízlés szerint még egy kis citromlevet adhatunk hozzá. Vegyük ki a hússzeleteket, tegyük tányérra, öntsük le a pecsenyelével, díszítsük citromszeletekkel. Vegyes zöldsalátával tálaljuk. 
Lehet, hogy egy kép erről: étel

Pulykamell fűszeres tojásos mascarponéban sütve

Hozzávalók: 850 g pulykamell, 4 tojás, 20 dkg mascarpone, kb. 15 dkg reszelt sajt, só, bors, petrezselyem, egy fej hagyma.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A pulykamellet felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. Egy közepes tepsit kivajazunk vagy zsírozunk. Belefektetjük a húsokat egymás mellé. Rákarikázzuk a hagymát.
A tojásokat felütjük egy tálkába, hozzátesszük a mascarponét, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk petrezselyemmel és habverő segítségével egyneművé keverjük. Rákanalazzuk a húsra és megszórjuk a reszelt sajttal. Betoljuk a sütőbe. Kb. fél óra múlva kezd már szépen pirulni, ekkor levesszük a hőfokot 150 fokra és még 20 percig sütjük. Érdemes egy vastagabb szelet húst kettévágni, hogy lássuk átsült e. Nagyon finom.
A képen a következők lehetnek: étel, , szöveg, amely így szól: „Zsikee”

Édeskáposztaágyon sült pulykamell

Édeskáposzta ágyon sült pulykamell:

Hozzávalók:
1 fej káposzta, 80 dkg pulykamell, só, bors, petrezselyem, olaj.
Sütőt előmelegítjük 180 fokra. Tepsit kizsírozzuk vagy olajjal kikenjük. A fejeskáposztát csíkokra vàgjuk, felét beleterítjük a tepsibe, sózzuk, borsozzuk. Ráfektetjük a pulykamellszeleteket, sózzuk, borsozzuk. A husit befedjük a káposzta másik felével, ezt is sózzuk, borsozzuk, megöntözzük olajjal vagy olvasztott zsírral. Másfél deci vizet öntünk alá. Alufóliával letakarjuk és 1 órán keresztül sütjük, majd fólia nélkül 200 fokon még kb.20 percig pirítjuk. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Pici ecettel meg lehet locsolni a káposztáNem érhető el leírás a fényképhez.

süti beállítások módosítása