Ketogén életmód minimális szénhidráttal

Keto élet

Keto élet


Krémsajttal töltött kolbász

2024. január 16. - Zsikee
4 db főzőkolbász, 12,5 dkg krémsajt, 1 csésze reszelt sajt, fél csészer apró kockákra vágott paprika, és hagyma.
A kolbászokat középen hosszában bevágjuk, hogy meg tudjuk tölteni. A krémsajtot elkeverjük a kockázott zöldségekkel és a reszelt sajt felével. Betöltjük a kolbászba és megszórjuk a maradék reszelt sajttal. Sütőpapíros tepsiben 200 fokra előmelegített sütőben 5-10 percig sütjük.
Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „Cream Cheese Stuffed Sausage”

Brokkolis, szalonnás palacsinta

Hozzávalók: fél kiló brokkoli, 100 gramm füstölt szalonna, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl tej vagy tejszín, egy nagy kanál krémsajt, só, bors, fűszerpaprika, kb. 20 dkg sajt, tejszín a tetejére.
Hagymát apró kockákra vágjuk, brokkolit 1-1 cm-es kis kockákra vágjuk, 1 ek zsíron megpirítjuk a vékony csíkokra vágott szalonnát, majd a szalonnacsíkokat félretesszük. A visszamaradt zsírban megfonnyasztjuk a hagymát, sózzuk, ráborítjuk a brokkolikockákat, sózzuk újra, megpároljuk és pirítjuk szép aranybarnára a brokkolit is, majd egy kis kanál vajat teszünk a serpenyő közepére és ha megolvadt, rádobjuk a fokhagymát apróra zúzva. 1 percig pirítjuk, majd borsozzuk és teszünk rá 1 kis kanál fűszerpaprikát. Jöhet hozzá a krémsajt és a tej is. Jó összeforraljuk és rádobjuk a sült szalonnacsíkokat.
A palacsintához: keto palacsintákat sütünk. 4 tojáshoz 12,5 dkg mascarpone kell, jó habosra keverjük botmixerrel és zsíron kisütjük. 6 db lesz a palacsinta kb.
A palacsinták közepére halmozunk egy kanál brokkolis ragut és rá teszünk egy szelet sajtot is, majd téglalap alakúra hajtjuk a palacsintát. Először a két szélét hajtjuk rá a töltelékre, majd a két végét egymásra középre. És mehet a kivajazott sütőtálba. Tetejére locsolunk egy kis tejszínt és reszelt sajttal megszórjuk. 180 fokos sütőbe tolva szép pirosra sütjük.
Lehet, hogy egy kép erről: shepherd's pie

Spenótkrémes, sajtos, töltött csirkemell

Hozzávalók: 2 db csirkemell, fél csésze spenót, fél pohár krémsajt, 5dkg reszelt sajt, 1 kiskanál só, fokhagymapor, fűszerpaprika, bors ízlés szerint, petrezselyem.
A spenótot felaprítjuk késsel, hozzákeverjük a krémsajtot és a reszelt sajtot és a petrezselymet.
A csirkemelleket hosszában félbevágjuk, de nem vágjuk át, hogy rá tudjuk hajtani a tetejét a töltelékre. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fokhagymaporral, fűszerpaprikával, jól bedörzsöljük a fűszerekkel a csirkemellet, majd beletöltjük a tölteléket és ráhajtjuk a tetejét. Zsírt vagy olajat forrósítunk és beletesszük a csirkemelleket. Lefedve szép pirosra sütjük. Egy nagy adag salátával vagy karfiol pürével tökéletes.
Nem érhető el leírás a fényképhez.

Alfredo tök csirkemellel

Hozzávalók: 1 spagetti tök sütve, fél csésze krémsajt, ¼ csésze parmezán sajt, ½ csésze cukrozatlan mandulatej (1 percig melegítjük a mikróban), ½ tk fokhagymapor, ¼ tk fehér bors (csaka a színe miatt), só, apróra vágott petrezselyem, 2 csirkemell, (fűszerek: fokhagymapor, szárított bazsalikom, szárított oregánó), 1-2 tk zsír.
A tököt félbevágjuk, magházát eltávolítjuk a magokkal együtt. Sütőpapíros tepsire helyezzük a héjával felfelé, és 180 fokon kb. 30 percig sütjük. Ha belemegy a villa, akkor már jó lesz.
Villával szálasítjuk a tök husát és félretesszük.
A mandulatejet a krémsajttal simára keverjük, belekeverjük a parmezán sajtot, sózzuk, borsozzuk, fokhagymaporral ízesítjük. A szálasított tököt belekeverjük a sajtkrémbe és petrezselyemmel megszórjuk.
A csirkemellet befűszerezzük: sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fokhagymaporral, bazsalikommal és oregánóval és zsíron kisütjük.
Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér

Keto kakaós sajttorta muffin

Hozzávalók: a talphoz: 15 dkg darált mandula, 5 dkg olvasztott vaj, folyékony édesítő, 2 evőkanál kakaópor.
A krémhez: 25 dkg krémsajt, 8 ek görög joghurt, 1 ek vanília aroma, édesítőszer, kakaópor, 2 tojás.
180 fokra előmelegítjük a sütőt.
A mandulát megdaráljuk és elkeverjük az olvasztott vajjal, az édesítőszerrel és a kakaóporral. Muffin formába papírt teszünk és egyenlően elosztjuk a mandulás keveréket, majd egy pohár segítségével jól lenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük.
Kikeverjük a krémsajtot a joghurttal, a vaníliával és az édesítőszerrel, hozzákeverjük a kakaóport, majd a végén a két tojást. A masszát szétosztjuk a muffinformában és 20 percig sütjük. Akkor jó, ha még kicsit remeg a közepe. 8-10 percig hűtjük a formában, majd 30 percig rácson. Díszíthetjük tejszínhabbal vagy csokicsíkokkal, de így magában is nagyszerű �
A képen a következők lehetnek: desszert, étel és szöveg
süti beállítások módosítása