Hozzávalók:
2 csésze reszelt mozzarella, 12 dkg krémsajt, 3 nagy tojás, 3 csésze mandula liszt, 2 tk sütőpor, 1 tk só, 4 ek olvasztott vaj, szezámmag, szárított petrezselyem.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Olvasszuk meg a mozzarellát és a krémsajtot mikróban. Adjuk hozzá a tojást, keverjük össze, majd keverjük bele a mandulalisztet, a sütőport és a sót is. A tésztából 6 darab golyót formázunk és kissé ellapítjuk, majd a sütőpapírra helyezzük. Megkenjük olvasztott vajjal és megszórjuk szezámmaggal és petrezselyemmel. Süssük 10-12 percig, amíg aranysárga lesz.
Hozzávalók:
1 nagy érett avokádó, 3/4 csésze reszelt sajt, 1 tk citromlé, 1/2 tk fokhagymapor, 1/2 tk olasz fűszerkeverék, só, frissen őrölt bors.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra és egy nagy tepsit sütőpapírral béleljünk ki. Egy közepes tálban villával törjük össze az avokádót, amíg sima krémes lesz. Keverjük hozzá a reszelt sajtot, citromleve, fokhagymát és az olasz fűszerkeveréket. Sózzuk, borsozzuk. Kanalanként adagoljuk a sütőpapírra és közötte hagyjunk 2 ujjnyi távolságot. A kanál hátuljával nyomkodjuk laposra. Süssük kb. 30 percig ropogósra és aranyszínűre, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Hozzávalók:
2 ek cukrozatlan kakaópor, 2 és fél tk édesítőszer, 1 és negyed bögre víz, negyed bögre tejszín, negyed tk vanília kivonat, tejszínhab a tálaláshoz.
Kicsi lábasban közepes-alacsony hőmérsékleten keverjük össze a kakaót, az édesítőt kb. 2 ek vizet, amíg sima lesz és feloldódik. Növeljük közepesre a hőt és adjuk hozzá a maradék vizet és a tejszínt, és forraljuk fel. Keverjük hozzá a vaníliát és öntsük egy bögrébe. Tálaljuk tejszínhabbal és kakaóporral megszórva.
Instagramon találtam egy táblázatot, hogy mik azok az élelmiszerek, amelyek fogyaszthatóak ketogén életmód alatt. Vannak még olyan élelmiszerek, amelyek kimaradtak, de ezen a táblázaton nem voltak rajta. :)
Hozzávalók: 2 tojás, 2 ek szezámmagliszt, 2 ek kókuszliszt, 2 ek lenmagliszt, só.
Feltéthez: egy doboz tonhalkonzerv, sajt, paradicsomszósz vagy ketchup.
A tojásokat felütjük egy tálkába, villával felverjük. Hozzáadjuk a magliszteket és sózzuk. Jól elkeverjük. Sűrű nokedlitészta féle masszát kapunk. Sütőt előmelegítjük 180 fokra. Sütőpapíros tepsiben elegyengetjük a masszát kör alakban minél vékonyabbra. Kb 8-10 percig elősütjük. (Addig kell sütni, amíg a teteje megsül és már nem ragad, kenhető rá a pizzaszósz). Kivesszük a sütőből és megkenjük pizzaszósszal vagy ketchuppal. A tonhalkonzervről leöntjük az olajat. villával még a dobozban összetörjük, ráborítjuk a pizzalapra és eloszlatjuk a tetején. Reszelt sajttal megszórjuk és visszatesszük a sütőbe. Kb. 10 perc alatt megolvad a sajt és meg is sül a tetején. Szépen szeletelhető. Csak a felét tudtam megenni :)