Ketogén életmód minimális szénhidráttal

Keto élet

Keto élet


Tojáspalacsinta jégsalátában

2021. április 08. - Zsikee
Mai ebéd ötlet, tojáspalacsinta jégsalátában �
Hozzávalók:
sült csülök vagy bármilyen sült, főtt hús (kb. 15 dkg), 3 tojás, só, 3 jégsalátalevél.
A tojásokat feltörjük, sózzuk, villával felverjük, pici zsírt forrósítunk palacsinta sütőben és a tojásból 3 palacsintát sütünk. Ugyanúgy forgatjuk körbe, mint a hagyományos palacsintát. Mikor megsült, a húsból szeletkéket vágunk és ráhalmozzuk a közepére. Feltekerjük és behajtjuk a két oldalát. Majd betekerjük a jégsaláta levélbe. 3 ilyen levelet hoztam magammal ebédre, hát untig elég volt 

Fűszeres tojáslepény

Hozzávalók:
1 fej kisebb hagyma+fokhagyma
10 dkg gomba
20 dkg paradicsom (apró kemény húsú)
bors
fokhagyma
zöldpetrezselyem
10 tojás
kapor
metélőhagyma
kevés olaj
Elkészítés:
Serpenyőben kevés olajban az apróra vágott hagymát megfonnyasztjuk. Hozzátesszük a cikkekre vágott gombát, és erős tűzön 2-3 percig pirítjuk, majd beletesszük a
cikkekre vágott paradicsomot. Sózzuk, borsozzuk, egy kis szétzúzott fokhagymát és vágott petrezselymet teszünk bele. 2-3 percig pirítjuk, majd melegen tartjuk.
Közben felütjük a tojásokat, sózzuk.
Egy kis csokor petrezselyemzöldet, a kaprot és a metélőhagymát összevágjuk, ezt is belekeverjük a tojásba. Serpenyőben kis olajat felhevítünk, beleöntjük a tojást, majd erős tűzön addig sütjük, míg kezd összeállni. Ekkor beletöltjük a paradicsomos, gombás tölteléket, és az omlettet felgöngyölve a serpenyő egyik oldalára igazítjuk. Utána már lassult tűzön készre sütjük. Szépen megpirítjuk az alját.
Előmelegített tálra borítjuk úgy, hogy az alja legyen felül. Paradicsomsalátával tálaljuk!
Lehet, hogy egy kép erről: étel

Gombás túróval töltött színes zöldségek

Hozzávalók:
2 zellerszár
2 db cukkini
1 uborka
1-1 darab színes kaliforniai paprika
8-10 koktélparadicsom
A töltelékhez:
25 dkg sovány túró
1 evőkanál finomra vágott snidling
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem
3-4 levél bazsalikom
bors
1 evőkanál olívaolaj
1 púpozott evőkanál zsírszegény tejföl
3 fej csiperke
Elkészítés:
A gombát apró kockákra vágjuk, pár csepp citrommal meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A zöld fűszereket finomra vágjuk. A túrót elkeverjük a tejföllel, hozzáadjuk a gombát, az olajat és a fűszereket, sózzuk, borsozzuk.
A paprikákat cikkekre/csónakokra, az uborkát és a cukkinit vastagabb karikákra, a zellerszárat 5-6 centis darabokra, a koktélparadicsomot félbe vágjuk.
Habzsákba töltjük a fűszeres túrókrémet, és a zöldségfalatokra túróhalmokat nyomunk.
Lehet, hogy egy kép erről: étel

Túrós tonhalkrém

- 1 konzerv vizes alapú tonhal
- 25 dkg zsírszegény túró vagy natúr cottage cheese
- 1 ek. natúr joghurt v. kis zsírszegény tej
- kevés reszelt parmezán
- 1 kk. cukormentes mustár
-2 db főtt tojás
- só
- bors
-pirospaprika
- kakukkfű
A tonhalat jól lecsepegtetem, összetöröm villával, bele a túrót, majd az apróra felvágott főtt tpjás fehérjét és kevés zsírszegény natúr joghurtot hogy kenhető legyen. Parmezán, mustár,tengeri só, frissen őrölt borssal és 2 csipet kakukkfűvel fűszerezem és kész! Lehet kígyóuborka szeletekre kenni, vagy paprikába, paradicsomba töltve enni.
Testépítők diétás ételeinek receptgyűjteménye. - Vacsorára :) Túrós  tonhalkrém: - 1 konzerv sós vizes alapú tonhal - 25 dkg zsírszegény túró  vagy cottage cheese - 1 ek. natúr joghurt v. kis zsírszegény

Ketogén dupla burger

Hozzávalók: marhahús darálva, só, bors, vöröshagyma, cukormentes ketchup, fejes saláta (jégsalival jobb, könnyebb vele dolgozni, de piszok drága most � ) .
A marhahúst sózzuk, borsozzuk és pogácsákat formázunk belőle, lehetőleg szép vékonyakat. Zsírozott serpenyőben kisütjük mindkét felét kb. 5-6 perc/oldal. A saláta leveleket megmossuk, papírtörlővel leszárítjuk. 2-2 levelet egymásra teszünk és beleszedjük a megsült húst, majd karikázunk rá vöröshagymát, tehetünk rá paradicsomot, vagy csalamádét, ketchupot és teszünk rá még egy húst, majd 2 salátalevéllel beborítjuk és jól megesszük. �
A képen a következők lehetnek: étel, , szöveg, amely így szól: „Zsikee”

Tojáspalacsinta

Hozzávalók:
8 tojás, (elég lett volna 6 is), só, 15 dkg reszelt sajt, 15 dkg jó minőségű sonka, kevés olvasztott zsír.
A tojásokat felütjük, sózzuk, villával vagy habverővel alaposan felverjük. Teflonserpenyőbe teszünk 1 evőkanál zsírt, majd a tojásból vékony palacsintákat sütünk. Amikor szépen elterült a tojás a serpenyőben, megszórjuk reszelt sajttal, teszünk rá egy szelet sonkát félbevágva a közepére és ha megsült a palacsinta alja, akkor egy lapátkanál segítségével feltekerjük. Ennyi. Nagyon finom, gyorsan kész van, mikróban felmelegíthető, így akár 1-2 napra előre is elkészíthető. Tehetünk mellé egy adag salátát, vagy a tetejére cukormentes ketchupot, vagy fűszetes sajtkrémet, de magában is nagyon finom.
8 tojásból készítve 10 db palacsinta lett, ez inkább 3 evésre lesz elég �
A képen a következők lehetnek: étel, , szöveg, amely így szól: „Zsikee”

Saláta wrap

Hú, ezek nagyon finomak és pillanatok alatt elkészíthetőek, ha nincs kedved vagy időd főzni, de mégis kell valami étel a melóba. Mártogatósnak lehet mellé tenni avokádókrémet (avokádó, só, bors, fokhagyma, pici tejföl) vagy sajtkrémet (mascarpone, só, bors, zöld fűszerek) vagy fűszeres, cukormentes ketchup-ot (ketchup és fűszerek).

https://www.fittboszi.hu/recept/alacsony-szenhidrattartalmu-salata-wrap?fbclid=IwAR1Co_1pdrZk3jbdrOBYCqZKG548C8vxOO3UNS79lspj-JNG-HpowPtqKUc

Alacsony szénhidráttartalmú saláta wrap

süti beállítások módosítása